1951 nyarán Budapestről is megkezdődtek a tömeges kitelepítések falvakba, tanyákra. Bár pontos adatot még mindig nem ismerünk, de a fővárosból mintegy 14-15 ezer embert űztek el, megélhetést sem biztosítva számukra! Soha nem térhettek vissza elvett otthonaikba, s egész életükben üldözöttekké váltak.
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége kezdeményezésére – s részben támogatásával és közadakozásból - a fővárosból történő kitelepítések megkezdésének 60. évfordulóján, 2011. május 21-én emlékművet állíttatott a kitelepítettek és befogadók számára. V. Majzik Mária, Magyar Örökség-díjas képzőművész készítette a Budapestről Kitelepítettek Emlékművét, ami Budafokon, a Játék u. 16. sz. alatti Evangélikus Templom kertjében kapott helyet.
Az avatás utáni első megemlékezést 2012. május 18-án, pénteken, d.u. 4 órakor tartottuk.
A rendezvény fővédnöke Dr. Réthelyi Miklós volt nemzeti erőforrás miniszter volt. Védnöke Dégi András, a POFOSZ országos elnöke. Díszvendégek: v. Majzik Mária Magyar Örökség-díjasképzőművész, az emlékmű alkotója és Dr. Boross Péter, a Szabadságharcosok Közalapítvány Kuratóriumának elnöke voltak.
Az eseményen megjelentek még Karsay Ferenc és Zugmann Péter Budafok-tétényi alpolgármesterek, Udvaros Dorottya színművésznő, Németh Zoltán, Budafok-Tétény fiedeszes országgyűlési képviselője, a XXII. kerület díszpolgárai, önkormányzati képviselői, a Vitézi Rend tagjai.
Az ünnepség az emlékműre épített harangok megkondításával vette kezdetét. Németh Árpádné, a POFOSZ Kitelepítettek Tagozata elnöke és v. Majzik Mária szólaltatták meg a harangokat, majd a megjelentek elékelték a Himnusz, Sisak András karnagy, a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium tanára vezetésével.
Budafok-Tétény nevében, házigazdaként Németh Zoltán országgyűlési képviselője mondott köszöntőt.
A kormánypárti politikus arról beszélt, hogy a történelem során sokszor próbálták a korábban elkövetett gaztettekkel indokolni az utánuk következőket, de szerinte „nincs az a gonosztett, amely indokolna másikat”, már csak azért sem, mert sokszor éppen azokat kiáltották ki felelősnek, akiknek semmi közük nem volt a korábbi bűnökhöz. A kollektív megbélyegzés és üldözés elfogadhatatlan, egy-egy népcsoport, vallási közösség vagy társadalmi csoport általános felelőssé tétele bármilyen cselekedetért eleve hamis és hazug – állapította meg.
Réthelyi Miklós tartott emlékező beszédet – az ő kiemelkedően magas összegű támogatásának köszönhető, hogy ez az emlékmű áll.
Réthelyi Miklós szerint ugyan az utóbbi években egyre jobban sikerült feltárni a történelemnek ezt a részét, ám a magyar társadalom nagy része előtt még mindig nem nyilvánvaló az a szomorú tény, hogy 61 éve Budapestről néhány hét alatt 15 ezer embert telepítettek ki, köztük gyerekeket és idős embereket. Mint mondta, a kitelepítések módszere gyalázatos volt: váratlanul csaptak le a kiszemeltekre, akiknek alig adtak időt a felkészülésre a hajnali kényszerű indulásig.
Felidézte több kitelepített személyes visszaemlékezéseit, szenvedéseit, ugyanakkor arra is kitért, hogy gyakran a vidéki tehetősebb gazdákat azzal büntették, hogy a kitelepítetteket be kellett fogadniuk. Erre utalva ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy sokszor baráti kapcsolatok alakultak ki a kitelepítettek és a befogadó családok között.
Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja–bár nem voltak kitelepítettek, de családi emlékezésekből jól ismeri a Rákosi-rezsim által meghurcolt emberek sorsát. Személyes hangú visszaemlékezése után verset mondott. Mint színművész viszont mégis szerezhetett tapasztalatokat a kitelepítésekről, hiszen a „Te rongyos élet!” című filmben ő alakította a főszerepet: egy Budapestről kitelepített primadonna elűzését és szabadulását - mélyen megélve ezt a sorsot, megmutatva a tragédiában olykor-olykor felbukkanó komikumot is. E filmbeli szerepléséért a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége úgy döntött, hogy a POFOSZ Emlékkereszt arany fokozatát adományozza a művésznőnek.
Az elismerést Németh Árpádné elnökhelyettes, a Kitelepítettek Tagozata elnökét adta át.
Kevesen tudják Lajtha László híres zenekutató tudósról, hogy köze volt a kitelepítettekhez. Mégpedig oly módon, hogy az 1951-ben kapott Kossuth-díjának összegét szétosztotta a nálánál szegényebbeknek, jutott ebből kitelepítetteknek is. Közöttük volt Mariay Ödön író, akinek csomagokat és pénzt küldött, egy másik kitelepítettnek, Móczár Elemérnek munkát adott. Egészen biztos, hogy más kitelepítettekkel is személyes kapcsolatban volt és segítette is őket. Mindezeket Solymosi Tari Emőke zenetudós kutatásaiból tudjuk.
Lajtha László szent kötelességének érezte, hogy folytassa Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságát. Három kötetben, közel kilencszáz oldalon adta közre gyűjtéseit az ötvenes évek közepétől. Ezekből adott ízelítőt két ifjú művész: Korányi Újj Zsombor Pál hegedűn és Kardos Zoltán harmonikán.
Ezt követően került sor az emlékezés koszorúinak elhelyezésére a Budapestről Kitelepítettek Emlékművénél. Koszorút helyezett el:
Dr. Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke; Németh Zoltán országgyűlési képviselő, Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; Dégi András, a POFOSZ országos elnöke, Németh Árpádné, elnökhelyettes és Priska Tamás, ’56-os szabadságharcos, a kerület díszpolgára; Karsay Ferenc és Zugmann Péter alpolgármesterek;a Baross Gábor Telepi Polgári Kör képviseletében Pelikán Imre elnök; a POFOSZ XVI. kerületi szervezete nevében Wiedermann Piroska,Szatmáry László ésBerghoffer Róbert; a Budatétényi Polgári Kör nevében Kolláthné Hollósi Rita elnök; az 1956-os Hagyományőrzők vezetője Szécsi István és felesége; a Nagytétényi Polgári Kör nevében László Éva elnök, Mácsainé Blahó Franciska,Borbély Csaba és Falatin István.
Majd pedig a megjelentek közül többen virágot helyeztek el az emlékműnél.
Az ünnepség befejezéseként a résztvevők elénekelték a Szózatot.
Németh Zoltán köszöntője >>
Réthelyi Miklós beszéde >>
Fotók: Priska Tamásné
