 POFOSZ MUNKASZOLGÁLATOSOK
51 - 56 tagozata
Története  A tagozat a POFOSZ keretében 1990-91 telén alakult meg, a Budapest XIV. kerületi Kolumbusz utcai székházban. A bajtársi szövetség célja a Rákosi-korszakban, 1951. július 28. és 1954. november 11-16 között, 9 turnusban, tényleges katonai szolgálatra behívott, összesen 16 ezer 163 munkaszolgálatos érdekképviselete.
Kezdetben a tevékenységünk az eddig eltitkolt, letagadott történelmi múlt eseményeinek levéltári kutatásokon alapuló megismerése és feltárása volt. Eredménye dr. Csonkaréti Károly: Szigorúan titkos dandár című, a Rákosi-éra MUSZ-t elszenvedők sorsát taglaló könyve. (I. és II. kiadás.) Több kutató dolgozat is készült.
Közben felvettük a kapcsolatot a Prágában alakult Nemzetközi Munkaszolgálatos Szövetséggel. Öt ország összesen 940 ezer politikailag diszkriminált katona munkaszolgálatosait fogja össze e szervezet. Magyarországon érdekvédelmi küzdelmet folytattunk – levelezve és vitatkozva - a Magyar Honvédelmi és Igazságügyi Minisztérium mindenkori vezetőivel, továbbá az Országgyűlés emberjogi bizottságában és a plénumon. Ezen tevékenységünk azonban nemigen volt eredményes. Hazug és történelmietlen érvekkel söpörtek le. (Pl. ellátás, előmenetel, bánásmód azonos a fegyveres alakulatokkal; avagy 63-65 milliárd forint volna a kárpótlási költség kihatása. Saját számításunk szerint egymilliárd nagyságrendű.) |
POFOSZ 1956-os Hagyományőrzők
 1149 Budapest
Nagy Lajos király u. 155.
Telefon: 1/789-1466
Mobil: +36-70-553-0240 E-mail: pofosz@upcmail.hu
Web: www.pofosz.inf.hu 
A POFOSZ 1956-os HAGYOMÁNYŐRZŐK története A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége 2003. március 29-én megalapította Hagyományőrző tagozatát, melynek célja:
- Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékének, eszmeiségének tovább ápolása
- A Kommunista ideológia lényegének feltárása
- A diktatúra következményeinek, hatásának bemutatása a magyar társadalomra 1945-től napjainkig
- Emlékek, történelmi tények összegyűjtése, rendezése, megőrzése a következő nemzedékek számára
- A magyar múlt kiemelkedő eseményeinek tiszteletben tartása, ápolása, részvétel a nemzeti ünnepek méltó megünneplésében
Tagjai elkötelezetten vállalják a Forradalom és Szabadságharc igazságait, elítélik a szovjet beavatkozást, a megtorlást, ápolják a kivégzett forradalmárok, az elesett szabadságharcosok emlékét.
A Hagyományőrzők tagja lehet minden 16 éven felüli magyar és külföldi állampolgár, aki nem volt munkásőr, vagy a Kádár rezsim beépített ügynöke.
Ha egyetért a fenti célokkal és részt kíván venni a Hagyományőrzők munkájában, kérem, csatlakozzon az 1956-os Hagyományőrzőkhöz, és a továbbiakban segítsen új tagok megnyerésében, mivel a POFOSZ a lehető legszélesebb alapokra kívánja helyezni az 1956-os Hagyományőrzők működését.
Belépési nyilatkozatát és fényképét az 1956-os Hagyományőrzők elnöke, Szécsi István részére szíveskedjék elküldeni.
|
A KITELEPÍTÉSEK TÖRTÉNETE
1951. MÁJUS 21. - JÚLIUS 18. A II. világháború után nem zárult le a kollektív üldözés időszaka. 1946-ban kitelepítették a német kisebbséget, a svábokat, majd Csehszlovákiából több százezer magyart kényszerítettek szülőföldje elhagyására. Az 1950-es években megkezdődtek a kitelepítések a jugoszláv határ mentén, és a vidéki nagy városokból a Hortobágyra, majd 1951 nyarán Budapestről is megkezdődtek a tömeges kitelepítések a vidékre: falvakba, tanyákra. 
1951. május 21. és július 18. között nagyszabású, jól előkészített akcióval több, mint 5000 családot, kb. 15.000 embert távolítottak el a fővárosból!
A kitelepítetteknek pár óra leforgása alatt kellett elhagyni otthonaikat, és fejenként csak legfeljebb 250 kg holmit vihettek magukkal. A hátrahagyott ingatlanok, lakások állami tulajdonba kerültek. Az ottmaradt ingóságok részben állami tulajdonba, részben az értékes tárgyak, bútorok az elrabolt lakásokba beköltöző pártkáderek, ÁVÓS-ok tulajdonába kerültek.
A kitelepítettek általában a „megbízhatatlan osztályellenség”-nek nyilvánított családok, a háború előtti társadalom felsőbb rétegeihez tartoztak. A családfő valamikor tisztviselő, vagy katonatiszt volt, vagy gyára, vagy üzlete volt, de tulajdonképpen elég volt az is a kitelepítéshez, ha valamely pártkáder kinézte magának a család lakását vagy házát, így meg-
valósította - egy fillér befektetés nélkül - a gyönyörű polgári otthonok iránti vágyukat.
Ezeket a Budapest területén nemkívánatos elemeket, „osztályellenségeket” távoli falvakba, tanyákra hurcolták el kényszerlakhelyekre, amelyeket általában, a szintén osztályellenségnek számító, népellenes elemeknek, a falusi gazdáknak, az úgynevezett kulákoknak, kellett biztosítaniuk - ami szerencsésebb esetben lehetett a házban lévő szoba, de lehetett földes pitvar, nyári konyha, ól vagy istálló is. |
